Sok emberben felmerül a kérdés miért csináljuk?
Mindenki tudja hogy anyagi szempontokból nem éri meg hiszen a fizetés nálunk nem arányos a munkánkkal.
Amikor naponta több ember életet is megmentjük este az öltözőben sokszor felmerül a kérdés hogy vajon megérte-e bejönni aznap és hogy mit tanultunk és mit csinálnánk másképp....
Van hogy szolgálat útán sírva megyek haza és a reményt is elveszitem. Azon tűnődöm, hogy nem csinálom tovább.
Egymásban tartjuk ilyenkor a leleket és arra gondolunk talán holnap valami jó is fog történni.
Eljön a másnap és újra életet mentünk... Talán akkor azért lesz könnyes a szemem mert látom valaki milyen hálás hogy élhet és hogy segítettünk neki.
Ilyenkor jön a belső hang ami arra sarkal hogy megérte!!
Nem tudom én meddig fogom bírni de azt tudom hogy az életemet tettem fel ezért a szakmáért.
Hátra hagytam a családomat, a barátokat, és a szabadidőmet mert ez a mindenem.
Az érzés amikor a hozzátartozó megfogja a kezemet és két könnycsep között azt mondja remegő hangon : KÖSZÖNÖM! Ilyenkor nekem is elszorul a szívem és rájövök érdemes küzdeni és harcolni...!
