Elég sokat gondolkoztam hogy karácsonykor válaljak-e szolgálatot és úgy döntöttem nekem azokon a napokon is a mentőautóban van a helyem...!
Nekem még nincs családom, se gyerekem, se férjem és így segíthetek azoknak a kollégáknak akiket otthon várnak.
Izgultam és nem tudtam elképzelni hogy milyen lesz....
Vajon igazak lesznek amiket elképzeltem és sok lesz az otthoni baleset, a tűzeset, a forrázás, a mérgezés stb...
Hát kellemeset csalódtam.
Az állomáson nagyon jó hangulat volt. Karácsonyfa, süti, halászlé, és szeretet.
A betegek félve kérték segítséget hiszen karácsonykor senki nem dolgozik, de mi megtettük.
Érdekes érzés volt ilyenkor is segíteni. Mostmár el se tudom képzelni hogy jövőre ne tegyem ugyan ezt.
Az érzés hogy ilyenkor is én segitehtek felemelő.
Egy laikus hozzá nem értő és bele nem látó ember el sem tudja képzelni milyen ez nekünk akik az életüket adnák egy-egy esetért vagy betegért.
Amikor egy kisgyereken segitek és hozzásegitem ahoz, hogy új életet kezdhessen, vagy egy idős embernek segítek hogy szebb és könnyebb időskora legyen.
Amikor egy középkorú emberrel találkozom aki elött még ott az élet és várja otthon a családja. Vagy a fiatal akinek álmai, tervei vannak a jövővel kapcsolatosan..!
Nincs olyan ember akinek nem szeretek segiteni. Mindenkinek másért kell és másért jó!
Hálás vagyok azoknak az embereknek akik segítettek idáig eljutni és végig kisértek a rögös úton ami ide vezetett.
Köszönettel tartozom a családomnak a barátaimnak hogy akkor is kitartottak mellettem amikor nekem időm se volt rájuk mert ha épp nem vizsgáztam akkor a szirénázó mentőautótól nem halloták a hangomat a telefonba.
Köszönet jár azoknak a tanároknak és orvosoknak akik megtanitották e szakam minden csinnyát-binnyát.
Akik belevezettek a traumatológia,oxiológia,neurológia és egyéb érdekes szakterületek világába.Hogy megtanitották, hogy a reménynek mindig élnie kell. Hogy nincs rossz és jó döntés, hogy nem bánhatom meg a tetteimet, hogy vállalnom kell a tetteim következményét...
