A munkám során sok féle emberrel találkozom, és néha megdöbbentenek a külömböző emberi sorsok.
Minden ember más és másképp is vélekednek rólunk...
Nem rég kaptunk egy átlagos esetfeladatnak tünő esetet.A bejelentés szerint görcsös rohama volt az illetőnek...
Én tapasztalat alapján már látatlanban elmondás szerint epilepsziás rohamra gyanakodtam és esetkocsival indultunk a helyszinre.
Ott kb. 15 érdekes kinézetű emberke fogadott engem és 2 férfi kollégámat. Mindenyiuk kezébe volt egy egy külömböző táska.
én elindultam előre a kollégák pedig utána. Amikor beértünk a szobába a hölgy a földön feküdt a saját hányadékába ami igen csak alkoholos volt. Első kérdésem az volt mit és mennyit ivott és mikor... Erre az ottlévök elkezdtek höbörögni hogy mi közöm ahoz és ne ezzel foglalkozzak hanem azzonal gyógyitsam meg.Hát én elég nyugodtan kezeltem ekkor még a helyzetet hiszen elég sok pszichologiát tanultam és azt hioszem értek is hozzá valamilyen szinten. Majd feláltam közelebb léptem az ott tartozkodókhoz és ismét megkérdeztem mit fogyasztotta hölgy. Persze mindeközben a két kollégák letisztitottáka hölgyek, vénát biztositottak, és az én utasitásomra megkezdék az elsődleges gyógyszeres kezelést és vizsgálatot. Majd az egyik fiatal ember aki mellettem ált kést ránott és fenhangon közölte hogy választhatok vagy azonnal stabilizáloma hölgyet vagy engem takarnak le.
A részeletbe nem belemennve csak annyit hogy renőri segitséget kértünk már a kiérkezéskor, ekkor már 20 perce voltunk a helyszinen ami 5 percre van a helyi rendőrkapitányságtól.
Sajnálatos módon a hölgyet nem sikerült megmentenünk, elrepedt a csuklóm, a felszerelésünk egyrész megrongálodott, a mentő autót összekarcolták, és most bírosági tárgyalásokra járunk...
Most én a szívemre tennéma kezemet és megkérdezném ezt érdemeljük?
Lehet hogy vannak kevésbé türelmes, és odaadó mentősök akik nem azt tennék sokszor amit én de mindannyian felesküdtünk az életmentésre és sokszor a saját tetsi épségünket nem féltve mentünk életet.
Tényleg ezt érdemeljük?
Komolyan ezt kell elviselnünk ?
És még csodálkoznak az emberek hogy nem úgy bánnak evlük ahogy kéne, és hogy elmegyünk külföldre dolgozni ??
Miért maradjunk ?
Ki becsül meg ?
Ki köszöni meg a munkánkat ?
